Aprópénzes magánbetétek
2010. március 26. péntek, 12:57
A bankok hagyományosan a nagyobb summát megtakarító ügyfeleiket igyekeznek különleges kondíciókkal magukhoz kötni, illetve odacsábítani. Úgy tűnik azonban, hogy a magyar piacon mára sikerült megkapaszkodniuk az egészen csekély összegeket is díjazó ajánlatoknak. Az ezen a téren elért kedvező tapasztalatok ugyanis egyre több bankot indíthatnak arra, hogy belépjen erre a piacra.
Az Allianz Megtakarítási Számla a kisebb összegű - vagy bizonytalan ideig, akár csak néhány napra nélkülözhető - megtakarításokra is kedvező kamatot kínál. A kondíció ráadásul az alapkamathoz kötött. Jelenleg akciósan azt mindössze 40 bázisponttal alulmúló kamatot hirdet a bank. Az akció 2010. június 30-áig érvényes, ezt követően (hacsak nem hosszabbítják meg) már egy százalékpontos lesz a diszkont. A számláról havonta három alkalommal vehető fel pénz úgy, hogy a kivételének napjáig a kivett összeg után is a magas kamatot kapja az ügyfél.
Hasonló a szisztéma a Budapest Bank Família betétszámlája esetében, amely azonban a magasabb kamatot a nagyobb összegekre biztosítja. Itt ráadásul 50 ezer forintban meg is szabnak egy minimum nyitóegyenleget (ilyet általában az "aprópénz" gyűjtése jegyében nem kérnek a bankok), feltétel még, hogy az ügyfél legfeljebb havonta kétszer nyúljon megtakarított pénzéhez.
A Citibank Takarék Plus megoldását éppen ilyen okból hagytuk ki most ebből az összeállításból (ezt VIP díjcsomagnál, illetve Citigold ügyfeleknek ajánlják).
A legnagyobb magyar bank is előnyben részesíti a nagyobb összegeket megtakarítókat. Az OTP háromszázalékos kamatot is csak 100 ezer forintos betéti összeg felett fizet. A számlán elhelyezett megtakarításához viszont bármikor, kamatveszteség és feltörési díj nélkül hozzá lehet férni.
A CIB több, kisebb pénzűeknek szóló megoldást is kínál. Diákoknak szól a CIBEZZ Megtakarítási Program, amelynél a havi spórolás kétezer forint. A bank Malacpersely számláját azzal igyekszik népszerűsíteni, hogy mindössze havi 13 ezer forint megtakarítással 6 év alatt egymillió forint gyűjthető így össze. A díjmentes számlához ingyenes bankkártya is igényelhető.
A Raiffeisen rendszeres megtakarítási programja is a takarékoskodásra helyezi a hangsúlyt, meglehetősen egyedi megoldással. Itt ugyanis az ügyfél minden bankkártyás (betét-, OKOS- vagy hitelkártya) vásárlása, illetve készpénzfelvétele után automatikusan 500-500 forintokat tesznek bankszámlájáról megtakarítási bankszámlájára. Ez a bank is sávos kamatot alkalmaz a megtakarítási számlánál, de már 50 ezer forint alatti összegeknél 3,5 százalékot adnak.
Forrás: Napi Gazdaság
| < Előző | Következő > |
|---|
Idézetek
„Az idén először lesznek többen az EU-ban a fiatal nyugdíjasok, mint az újonnan munkát vállaló fiatalok.” Allianz Biztosító |

