MFB-hátszél bankoknak

Hírek - Bank

Az MFB arra számított, hogy a válság miatt a forgóeszközhitelek iránt nő majd ugrásszerűen az igény, ám azt tapasztalta, hogy a kereskedelmi bankok inkább a beruházási hitelekben növelték az MFB-forrásból kihelyezett kis- és középvállalkozói kölcsönök nagyságát. Ez arra is mutat, hogy a bankrendszer még a válságban is részben fenntartotta beruházásihitel-finanszírozási aktivitását - mondta Aladics Sándor vezérigazgató-helyettes.

Az MFB a gazdaság valamennyi szektorában működő mikro-, kis- és középvállalkozás számára kínál beruházási és fejlesztési hiteleket, kedvezményes, legfeljebb 5,5-6 százalékos kamat mellett.

A kölcsönhöz szükséges saját erő is alacsony, a fejlesztés értékének 10- 25 százalékát kell előteremteni. Az MFB Vállalkozásfejlesztési Hitelprogramja ötmilliótól hárommilliárd forintig teszi lehetővé a vállalkozások beruházásainak finanszírozását oly módon, hogy minden vállalkozás a saját bankjánál is, de az MFB-nél is elérheti a kölcsönt.

Az elmúlt években az MFB a kereskedelmi bankokon keresztül elérhető programok mellett mikro- és kisvállalkozási ügynökhitelt is bevezetett, ami módot ad arra, hogy amennyiben a hitelintézeteknél a vállalkozás nehezen jut hitelhez, úgy az országban mintegy 250 ügynöknél is igényelhetik a beruházási hiteleket a vállalkozások. A héten jelentette be a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt., hogy az Új Magyarország Mikrohitel Programban a hitelintézetek által közvetített konstrukciót kedvezőbbé tették, s létrehozták az Új Magyarország Kishitelt, amellyel az MFB-hez hasonlóan az a hosszú távú céljuk, hogy a válságtól sújtott mikro- és kisvállalkozások minél több finanszírozási lehetőség között válogathassanak. A programban 56 milliárd forint forrás kihelyezésére van lehetőség 2015 végéig. Benke Ákos vezérigazgató, a konstrukciót bemutató sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az Új Magyarország Mikrohitel Programban a hitelintézetek által közvetített konstrukciót tették kedvezőbbé a vállalkozások számára, és így jött létre az Új Magyarország Kishitel, amely a szerződött bankoknál, takarékszövetkezeteknél már igényelhető.

Forrás: Népszabadság

Szóljon hozzá!

Regisztrálás nélkül az e-mail cím megadásával lehet hozzászólni.

A hozzászólás moderátori jóváhagyás után fog megjelenni.


Biztonsági kód
Frissítés

Idézetek

„A második felvonás csak most kezdődik, amikor a pénzpiacok kezdik elveszíteni bizalmukat a szuverén adósságlevelekben.”

Soros György

Ki olvas minket

Oldalainkat 4 vendég böngészi
Technogenics

Tőzsdemutatók

Loading
Chart
o Dow Jones 12,369.38 ▼73.11 (-0.59%)
o SP 500 1,295.22 ▼9.64 (-0.74%)
o NASDAQ 2,778.79 ▼34.90 (-1.24%)
Bank.co.Hu RSS
JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval