Szép eredményt hozott az ukrán OTP
2010. július 27. kedd, 15:56
A második negyedévben már egészen szép nyereséggel örvendezteti meg a tulajdonosait az OTP ukrán leánya. A kijevi székhelyű leánybank nyeresége már második negyedéve növekszik, s az ukrán számviteli standardok szerint kimutatott első három havi 87 millió hrivnya után a második negyedévben már elérte a 236 millió hrivnyát - írja a Bloomberg.
A látványos növekedés elsősorban az ukrán helyzet konszolidálódásának és az ennek nyomán lehetségessé váló csökkenő céltartalékképzésnek az eredménye. Az eredmény - amely forintban kifejezve meghaladja a 6,5 milliárdot - már számottevő a csoport egészét vizsgálva is. A bolgár leánybank ugyanis a működési környezetben tapasztalható negatív trendekre hivatkozva 18 százalékkal, 32,6 millió euróra visszaeső első féléves profitról számolt csak be - igaz, ez némileg jobb, mint ami az előzetes várakozásokban szerepelt.
A magyar cégek profitjából pedig a bankadó hasít majd ki a második negyedévtől számottevő szeletet, így elképzelhető, hogy Csányi Sándor jóslata - miszerint a külföldi leánybankok termelik majd a csoport nyereségének felét - a vártnál korábban valóra válik.
Forrás: Napi Gazdaság
| < Előző | Következő > |
|---|
Idézetek
„A második felvonás csak most kezdődik, amikor a pénzpiacok kezdik elveszíteni bizalmukat a szuverén adósságlevelekben.” Soros György |

