Világhálóra küldi cégeit a BB

Hírek - Bank

Alapvetően változott a mikrovállalkozások finanszírozási igénye, de megváltozott a környezet is, amiben működniük kell. Ezekre a változásokra a bankoknak reagálniuk kell - mondta el a Napinak Erdei Zsuzsa, a Budapest Bank (BB) mikrovállalkozásokért felelős vezetője.

A beruházások iránti igény csökkenése kézzelfogható, a vállalkozások jelenleg a napi likviditás megteremtésében várnak segítséget. E területen viszont - főleg a tavalyi, tartalékokat felélő év után - a szakember szerint nem lehet automatikusan a régi hitelelbírálás alapján megítélni egy-egy vállalkozást.

Tavaly a cégek zöme felélte vagyonát, ennek ellenére a piacszűkülés miatt komoly veszteséggel zárták az évet. A régi banki scoringok a veszteséges működést komoly kockázati tényezőként tartják nyilván, amely alaposan megnehezíti a hitelfelvételt. A Budapest Banknál a közelmúltban változtattak a hitelelbírálás menetén. Erdei Zsuzsa szerint ők is megnézik a partner könyveit, s tájékozódnak a cég tartozásairól az APEH-nél és egyéb tartozási listákon, ám a korábbi megoldásoknál jóval komolyabban esik a latba az adott vállalkozás banki számlatörténete. Az aktív számlaforgalmat bonyolító cég esetében sokkal könnyebben nyílik meg a bank pénztára a jövőben.

A megkeresett ezer mikrovállalkozás 46 százaléka nem készít üzleti tervet - osztja meg a Napival a megdöbbentő adatot Erdei Zsuzsa, aki szerint ez főleg annak fényében okoz komoly kockázatot, hogy az érintett cégek döntő részében az operatív irányítás a tulajdonos kezében összpontosul. A BB most kkv üzleti csomagjai mellé - a díjmentes szolgáltatásokon túl - 20 000 forint értékű Google AdWords utalványt ad, amelynek segítségével szöveges hirdetéseket jeleníthetnek meg a cégek a google.hu-n kereső potenciális vásárlók számára.

Forrás: Napi Gazdaság

Szóljon hozzá!

Regisztrálás nélkül az e-mail cím megadásával lehet hozzászólni.

A hozzászólás moderátori jóváhagyás után fog megjelenni.


Biztonsági kód
Frissítés

Idézetek

„A második felvonás csak most kezdődik, amikor a pénzpiacok kezdik elveszíteni bizalmukat a szuverén adósságlevelekben.”

Soros György

Ki olvas minket

Oldalainkat 3 vendég böngészi
Technogenics

Tőzsdemutatók

Loading
Chart
o Dow Jones 12,369.38 ▼73.11 (-0.59%)
o SP 500 1,295.22 ▼9.64 (-0.74%)
o NASDAQ 2,778.79 ▼34.90 (-1.24%)
Bank.co.Hu RSS
JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval