Rugalmasabb alapok

Jelentős átrendeződés figyelhető meg a lakossági megtakarítások területén: az utóbbi évben a banki befektetők jellemzően a hosszabb távú megoldásokat preferálták, ez egyben a válság kitörésekor megingott befektetői bizalom visszatérését is mutatja - számolt be legfrissebb piaci tapasztalatairól a Pioneer Alapkezelő és az Uni-Credit Bank.

„A bankbetétek összetétele szintén átalakult: a megtakarítási szerkezet folyamatosan változott, ezen belül pedig jelentősen emelkedett az éven túli lekötések aránya” - mondta Komócsi Sándor, az UniCredit Bank Hungary Zrt. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: 2010 első felében az éven túli betétek piaci állománya átlagosan 6, míg a két éven túliaké közel 10 százalékkal növekedett.

A számok alapján látszik, hogy az ügyfelek a hosszabb távú befektetések felé fordultak, az alacsony kamatszint pedig arra sarkallja őket, hogy kipróbálják a hosszabb távon is magasabb hozammal kecsegtető lehetőségeket. Mivel a válság fokozta az óvatosságot, a tőkevédelem a lakossági megtakarítók számára gyakorlatilag alapelvárás lett.

„A válság megmutatta, hogy a piacok rövid idő alatt is drámai változásokra képesek, ezért a Pioneernál a tőkevédett alapoknál a termékfejlesztés iránya a rugalmasabb stratégiák felé fordult” - jegyezte meg Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója. Egyúttal bemutatta a társaság legújabb, napokban kibocsátott Szuper 8 elnevezésű, dinamikus eszközallokációs befektetési stratégián alapuló, tőkevédett származtatott alapját is, amely az első év végén - ötéves időtávon - a tőkegarancia mellett 8 százalékos hozamot is biztosít.

Forrás: Világgazdaság

Szóljon hozzá!

Regisztrálás nélkül az e-mail cím megadásával lehet hozzászólni.

A hozzászólás moderátori jóváhagyás után fog megjelenni.


Biztonsági kód
Frissítés

Idézetek

„Aki tudni akarja, hogy miként válhat a pénzpiacok spekulációinak célpontjává, annak tanulmányoznia kellene a magyar kormány magatartását”

Financial Times Deutschland

Ki olvas minket

Oldalainkat 3 vendég böngészi
Technogenics

Tőzsdemutatók

Loading
Chart
o Dow Jones 12,369.38 ▼73.11 (-0.59%)
o SP 500 1,295.22 ▼9.64 (-0.74%)
o NASDAQ 2,778.79 ▼34.90 (-1.24%)
Bank.co.Hu RSS
JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval