Biztosítás
Hatósági vizsgához kötik az ügynökök és alkuszok tevékenységét
2010. március 12. péntek, 09:00
Már egyeztetés alatt van egy pénzügyminiszteri rendelet, amely előírná a pénzügyi közvetítők képzési követelményrendszerét és hatósági vizsgához kötné az ügynöki és alkuszi tevékenység végzését - mondta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium (PM) sajtófőnöke.
Szintén előterjesztés előtt áll a pénzügyi közvetítők díjazását, valamint egy a kötelező felelősségbiztosítási alkuszokat szabályozó kormányrendelet is.
A rendeletek az idén január 1-jén módosított Hitelintézeti törvényt (HPT) tárgyiasítanák.
PSZÁF-bírság a Genertelnek
2010. március 12. péntek, 07:58
A pénzügyi felügyelet 3 millió forintra bírságolta a Genertel Biztosítót - áll a felügyelet honlapján. A PSZÁF emellett arra kötelezi a céget, hogy tartsa be a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló jogszabályi előírásokat, az informatikai rendszerének működtetése során maradéktalanul vegye figyelembe a jogszabályi előírásokat, és vizsgálja meg a módosított informatikai rendszert.
Az erről készült vizsgálati jelentést a Genertelnek 2010. június 30-ig kell megküldenie a felügyelet számára - áll a határozatban.
Feléljük félretett pénzeinket
1999. november 30. kedd, 01:00
Egyre több önkéntes nyugdíjpénztári tag dönt úgy, hogy kiveszi az idős napjaira félretett pénzét. A Stabilitás Pénztárszövetség adataiból kiderül, hogy a kasszák tagsága jéghegyként olvad a válság hatására.
Míg tavaly március végén még 1,264 millióan gondolták úgy, hogy a kötelező előtakarékosság mellett szükségük van önkéntes nyugdíj-megtakarításra is, az idei év harmadik hónapjának végén már harmincháromezerrel kevesebb tagja volt a kasszáknak. A taglétszám csökkenését természetesen a bevételek is követik. A pénztárszövetség önkéntes nyugdíjpénztárak első negyedévi bevétele 15,9 milliárd forint volt. Ez az összeg 20,3 százalékkal maradt el az 2009 hasonló időszakának bevételtől.
A pénztárszövetség szakértői szerint a bevételkiesés döntően a taglétszám jelentős csökkenésére vezethető vissza, de az átlagkeresetek és a foglalkoztatottak számának visszaesése is a befizetések visszaszorulását vonja maga után.
9. oldal / 9
«ElsőElőző123456789KövetkezőUtolsó»Idézetek
„A sértődés nem üzleti fogalom; az országgyűlés rábólintott a különadóra, tehát a bankok be fogják fizetni a pluszterhet.” Erdei TamásMagyar Bankszövetség elnöke |

