EBF: élt három és fél évig
2010. július 20. kedd, 10:57
Egyetlen salátatörvénnyel öt jogszabály módosítását kezdeményezte Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője július 2-án.
A parlament által csütörtökön elfogadandó javaslatcsomag szeptember elsejétől megszüntetné az Egészségbiztosítási Felügyeletet (EBF), gyorssegélyhez juttatná gyógyszertárakat és korlátozná, augusztustól fél évre felfüggesztené a szabad patikaalapítást. A tervezet szerint az EBF bezárása után a várólisták vezetését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), a betegek jogi védelmét és a panaszok kivizsgálását részben szintén az egészségbiztosító, részben pedig az ÁNTSZ venné át.
Az indítvány szerint az EBF hatásköreinek más szervekhez történő telepítése a törvény kihirdetését követő 35. napon, míg az EBF mint költségvetési szerv jogutódlással történő megszűnéséről szóló rendelkezés a törvény kihirdetését követő 45. napon lép hatályba. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságában néhány hete az EBF megszüntetésével majdnem minden frakció egyetértett.
A három szocialista tagból egy tartózkodott, az LMP-s Szilágyi Lászlónak pedig eltért a véleménye a megszüntetési szándéktól, szerinte ugyanis bizonyos funkciók átszervezésével lenne létjogosultsága a hatóságnak. Sokan úgy vélik, a felügyelet megszüntetése az úgynevezett kórház-lobbinak tett gesztus a kormányzat részéről. A szervezet „bűnéül” ugyanis nemcsak az róható fel, hogy 2006-ban Molnár Lajos egykori egészségügyi miniszter alapította, hanem az is, hogy tevékenységével igencsak rálépett egyes érdekkörök tyúkszemére. A felügyeletet sokan már megalakulása pillanatában gyanakodva figyelték, hiszen Magyarországon szokatlanul erős, legfeljebb a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonlítható jogosítványokat kapott. Foglalkozott az egészségpénztárak (köztük az OEP) és a gyógyszerpiac szereplőinek számonkérésével is, fő feladatának mégis az ellátások megfelelő minőségének kikényszerítését, ha úgy tetszik, a betegek jogvédelmét tekintette. Szakértők szerint komoly gondokat okozhat a független felügyelet megszüntetése. Ha ugyanis a betegjogok ellenőrzése az ÁNTSZ-hez kerül, mindenképpen aggályossá válna, hogy a szakma ellenőrzi a szakmát; szakfelügyelő főorvosok ugyanis soha nem fogják kívülállóként vizsgálni és büntetni a kollégájuk által vezetett intézményt. Az EBF munkastílusát sokan kritizálták, jogköreit a legtöbben újragondolták volna, a szervezet függetlenségét, megvesztegethetetlenségét azonban soha senki nem kérdőjelezte meg. (
Forrás: Nepszava.hu
| < Előző | Következő > |
|---|
Idézetek
„Az idén először lesznek többen az EU-ban a fiatal nyugdíjasok, mint az újonnan munkát vállaló fiatalok.” Allianz Biztosító |

