Gazdasági hírek
Kevés nyereség a tőzsdecégeknél
2010. március 12. péntek, 10:44
Mintegy 30 százalékkal esett 2009-ben a tőzsdei cégek összesített eredménye, 542 milliárd helyett csupán 399 milliárd forinttal kellett megelégedniük.
Csupán a Richter volt képes növelni eredményét, a Mol jövedelmezősége 27, az OTP-é 38, a Telekomé 18 százalékkal csökkent. Bár az összes jelentés még nem készült el, várhatóan a cégek 30 százaléka veszteséggel zár.
Támogatásra várnak a gyógyfürdők
2010. március 12. péntek, 10:05
A fürdőkezelések támogatásának megkurtítása miatt tavaly átlagosan 10 százalékkal csökkent a gyógyszolgáltatásokat igénybe vevők száma.
Az idei év a tavalyinál rosszabbnak ígérkezik. A tapasztalatok szerint a fürdővendégek egyre kevesebbet költenek a fizetős szolgáltatásokra, a drágább kezeléseket pedig igénybe sem veszik.
Dinamikus egészségkasszák
2010. március 11. csütörtök, 20:06
Rekordnagyságot ért el a tavalyi egészségpénztári befizetések összege, ez év elején pedig megindult a taglétszám gyors gyarapodása is - állítja egybehangzóan a Stabilitás szövetség és a Patikapénztár.
38. oldal / 38
«ElsőElőző3132333435363738KövetkezőUtolsó»Idézetek
„Aki tudni akarja, hogy miként válhat a pénzpiacok spekulációinak célpontjává, annak tanulmányoznia kellene a magyar kormány magatartását” Financial Times Deutschland |
Ki olvas minket
Tőzsdemutatók
Cimkefelhő
válság pénzügyi felügyelet pszáf magyar európai bankrendszer egészségpénztár cafeteria gyógyfürdő társadalombiztosítás egészségbiztosítás bamosz befektetési alap kereskedelmi bank hitelintézet biztosító gazdasági 2009 2010 bank elektronikus infláció budapest bank kormány alapok állam befektetési magyarországi balatonring magyar fejlesztési bank magyar áramtőzsde devizabetét banki kötvény államkötvény széchenyi klub üdülési csekk március euró görögország budapest 2008 magyarország trend egyesület budapesti értéktőzsde elszámolóház fmcg nielsen piackutató magyarországi infláció

