Itt a gazdasági akcióterv
2010. június 09. szerda, 08:44
Egykulcsos, mégis családi jellegű személyi jövedelemadó, 10 százalékos társasági adó a kkv-knak, jelentős mértékű bankadó, további szigorítások és megtakarítások a közszférában s a közintézményeknél - ezúttal nem fukarkodott Orbán Viktor miniszterelnök az új kormány gazdaságpolitikáját vázoló bejelentésekkel.
Az Országgyűlésben a kormányfő 29 pontban összegezte a következő években fokozatosan megvalósítandó, a kölcsönös felelősségvállalásra épülő új rendszer lényegét. Bár a részletekre minden bizonnyal a következő hetekben benyújtandó törvényjavaslatokból derül fény, az máris tudható, hogy a minimálbér adómentességének a megszüntetésével (több) adót fizetnek az alacsonyabb keresetűek, ez pedig előrevetíti a minimálbér megemelését.
A vállalkozások speciális körét jelentik a pénzintézetek, a biztosítók és a különféle pénzügyi lízingcégek. Az idén 13 milliárd forintos büdzsébevételt ígérő hitelintézeti járadék helyett a kormány három évre évi kétszázmilliárd forintos terhet róna ki rájuk. Valójában tehát az állam a jövőben elvonná a bankok nyereségének mintegy kétharmadát. Ám, hogy ez a jelentős teher miképpen oszlik meg a különböző pénzügyi szervezetek között, s az új adót milyen alapra vetítenék, egyelőre a jövő zenéje, erről a következő hetekben-hónapokban tárgyal a kabinet az érintettekkel.
A Magyar Biztosítók Szövetsége, főtitkár „A kormány bankadóra vonatkozó bejelentéséről a konkrétumok és a részletek megismerését követően tudunk állást foglalni, de készek vagyunk az együttműködésre.” Az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója „Pozitív, hogy a magánnyugdíjpénztárak államosítása kikerült a tervekből, az állami szféra kiadásainak csökkentése és a devizahiteles jelzálog korlátozása is kedvező.”
Forrás: Világgazdaság
| < Előző | Következő > |
|---|
Idézetek
„Aki tudni akarja, hogy miként válhat a pénzpiacok spekulációinak célpontjává, annak tanulmányoznia kellene a magyar kormány magatartását” Financial Times Deutschland |

