Megkedvelték a cégek a térségünket

A közép- és kelet-európai országok kötvénykibocsátásaik előrehozásával igyekeznek kihasználni az irántuk mutatkozó, növekvő befektetői érdeklődést. A pénzpiaci szereplők egyre inkább díjazzák a régiónkban végrehajtott megszorító intézkedéseket, miközben a nyugat-európai országoknak a gazdaságélénkítésre fordított kiadásaik felfuttatása után csak most kell nekilátniuk költségvetésük rendbetételéhez.

Scott Mather, a Pacific Investment Management globális portfóliókezelési vezetője nemrég egyenesen „masszív rezsimváltásként” jellemezte azt a folyamatot, amelynek során „az adósságdinamika gyorsan romlik a fejlett világban, miközben javul a feltörekvő piacokon”. Az ebben a hónapban kibocsátott államkötvényeket térségünk több országában is többszörösen túljegyezték, ez a hozamok csökkenését okozta. A finanszírozási költségek mérséklődését igyekeznek kihasználni a kormányok: Csehország az idén rekordnagyságban, 15 milliárd dollár értékben tervezi adósságpapírok kibocsátását, Lengyelország pedig 70 milliárdos célt tűzött ki.

Magyarország március 16-án 30 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket, amelyeket a befektetők több mint négyszeresen jegyeztek túl. Az egy-két nappal későbbi aukción több mint háromszoros volt a túljegyzés; az átlagos, 5,3 százalékos hozam jóval alatta maradt a jegybank 5,75 százalékos célkitűzésének. A 2020-ban lejáró államkötvények hozamfelára a német papírokhoz képest a múlt héten 1,73 százalékpontra csökkent a tavaly év végi 2,02-ról.

Forrás: Világgazdaság

Szóljon hozzá!

Regisztrálás nélkül az e-mail cím megadásával lehet hozzászólni.

A hozzászólás moderátori jóváhagyás után fog megjelenni.


Biztonsági kód
Frissítés

Idézetek

„Aki tudni akarja, hogy miként válhat a pénzpiacok spekulációinak célpontjává, annak tanulmányoznia kellene a magyar kormány magatartását”

Financial Times Deutschland

Ki olvas minket

Oldalainkat 3 vendég böngészi
Technogenics

Tőzsdemutatók

Loading
Chart
o Dow Jones 12,369.38 ▼73.11 (-0.59%)
o SP 500 1,295.22 ▼9.64 (-0.74%)
o NASDAQ 2,778.79 ▼34.90 (-1.24%)
Bank.co.Hu RSS
JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval