PSZÁF
Módosult a felügyelet szervezete
2010. szeptember 07. kedd, 12:10
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) élén - adta közre a szervezet - július elején vezetőváltás történt, módosult a felügyeletről szóló törvény, új elvárások fogalmazódtak meg a felügyeleti munkával kapcsolatban. Ezek mind azt igényelték, hogy változzon a PSZÁF szervezeti felépítése és új pályára álljon tevékenysége.
Ennek megfelelően szeptember elsejétől új szervezeti és működési szabályzat szerint végzi feladatait a felügyelet. A változások keretében az elnök munkáját már két alelnök segíti, megosztva az ellenőrzési és a fogyasztóvédelmi feladatokat.
Több a baj a forinthitelekkel
2010. szeptember 03. péntek, 11:40
Nem is a devizahitelekkel, hanem a forintkölcsönökkel van a legtöbb probléma - derült ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének statisztikáiból. Június végén a lakosságnak nyújtott bankhitelek teljes állományán belül a 90 napon túl lejárt tartozások aránya 8,1 százalékos volt. A deviza alapú kölcsönöknél ugyanez az arány „pusztán” 7,4 százalékra rúgott, a forinthiteleknél viszont már 9,4 százalékot tett ki. A március végétől június végéig tartó időszakban egyébként minden kategóriában számottevő romlás következett be.
Új likviditási elvárásokat dolgozott ki a PSZÁF
2010. július 26. hétfő, 11:21
A magyar bankok jó szereplése az európai stresszteszten a magyar pénzügyi irányítók számára nem lehetett igazán nagy meglepetés. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által végzett legutóbbi stresszteszt (ilyen áttekintésre a felügyelet évente kétszer kerít sort) azt mutatta, hogy a teljes sokkhatást követően a hazai hitelintézetek tőkemegfelelési mutatója 8,01-15,72 százalék közötti lenne. A felügyelet 20 százalékos forintleértékelődéssel, a hazai hozamok 3-5 százalékpontos, a külföldiek 2-3 százalékpontos megugrásával kalkulált a terhelési próbánál.
A vizsgált hét nagybank közül öt még ilyen körülmények között is jóval a tízszázalékos érték felett teljesítene. A frank tartós drágasága mellett jelentős recesszióval kalkulálva is csak 40-50 milliárd forint plusz tőkére lenne szüksége a bankrendszernek - állította a múlt hónap végén Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az index.hu-nak.
A PSZÁF most a likviditással kapcsolatos elvárási rendszerét vizsgálta felül és egészítette ki. Erről önálló módszertani útmutatót is kiadtak. Indoklásuk szerint erre azért kerítettek sort, mert az új bázeli tőkeegyezmény és az annak alapjaira épülő európai uniós szabályozás a korábbiakhoz képest is nagyobb hangsúlyt helyez a likviditási kockázat kezelésére az összetett pénzügyi eszközök elterjedése, a pénzügyi piacok globalizálódása, valamint a piaci alapú finanszírozás előtérbe kerülése miatt.
Összehasonlítható ajánlatok
2010. július 20. kedd, 11:02
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján már mintegy 200 hazai pénzügyi intézmény több ezer fogyasztási, lakáscélú, illetve szabad felhasználású finanszírozási konstrukcióját lehet összehasonlítani - az ingatlanlízingtől kezdve egészen például a hitelkártyákig. A pénzügyi vállalkozások lakossági finanszírozási ajánlatainál ezt az ügyfelek már 2010 áprilisa óta megtehetik. A termékválasztó programban - a hitel- és lízingkonstrukciók jellemzői és kondíciói mellett - az ügyfelek hasznos fogyasztóvédelmi információkat, pénzügyi szótárt, mérlegelendő szempontokat és figyelemfelhívásokat is találnak. Azoknak, akik nem tudják, hogy pontosan milyen típusú hitellehetőséget keresnek, a döntést megkönnyítendő többlépcsős segítő program áll rendelkezésre.
Szorgosan bírságolt a PSZÁF
2010. július 06. kedd, 09:16
A PSZÁF összes kiadása tavaly 8,7 milliárd forintot tett ki, ami 8,9 százalékkal kevesebb a 2008-as évhez képest - derült ki éves jelentésükből. A pénzforgalmi bevételek eredetileg tervezett 10 870,7 millió forintos összegével szemben 11 357,0 millió forint folyt be. Az eltérés oka főként az, hogy a pénzpiaci szektorból származó felügyeleti díjbevételek az eredetileg tervezett 6994,5 millió forintot meghaladó mértékben, 7392,9 millió forintban realizálódtak.
További cikkeink...
1. oldal / 5
«ElsőElőző12345KövetkezőUtolsó»Idézetek
„Egyáltalán nincs összhangban a magyar kormány bankadóval kapcsolatos egyedi megközelítése azokkal a törekvésekkel, amelyek koherens, regionális és nemzetközi szinten harmonizált megoldást szeretnének.” Herbert Stepic |
Ki olvas minket
Tőzsdemutatók
Cimkefelhő
válság pénzügyi felügyelet pszáf magyar európai bankrendszer egészségpénztár hitelintézet biztosító gazdasági 2009 2010 bank infláció banki magatartási kódex unicredit bank budapest bank kormány állam befektetési magyarországi március euró budapest 2008 magyarország dimenzió adatszolgáltatás egyesület küldöttgyűlés

