PSZÁF
A biztosítók autókár-rendezését vizsgálja a pénzügyi felügyelet
2010. március 22. hétfő, 15:30
Panasszal éltek az autókereskedők a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF), mert szerintük a biztosítók tisztességtelenül járnak el a vétlen autósokkal szemben a kötelező biztosítási károk rendezésénél.
Szakértők szerint a társaságok gyakorlata több veszélyt is rejt magában. Nem ritka például az az eset, hogy a biztosítótársaságok szerint gazdaságosan már nem javítható az autó, ezért totálkárosnak minősítik. Ilyenkor roncsáron megvásárolják és elárverezik. Előfordul, hogy az ilyen autók azután „átpapírozva” tovább járják az utakat.
Másik gond, hogy a biztosítók állítólag igyekeznek meggyőzni a vétlen károsult autósokat, hogy gyorsított eljárás keretében hamarabb pénzhez juthatnak és megjavíttathatják gépkocsijukat, de arról nem tájékoztatják az ügyfeleket, hogy az így kapott összeg a javítási nettó költségnek csak 30-50 százaléka. Így az autós kénytelen zugműhelybe vinni kocsiját, ahol gyakran használt autóalkatrészt építenek be, ami adott esetben akár balesetet, tragédiát is okozhat.
Dimenzió kérdések és válaszok
2010. március 22. hétfő, 14:42
A Dimenzió Biztosító és Önsegélyező Egyesülettel kapcsolatos kérdések és PSZÁF válaszok
1. Mikor és milyen alapproblémát észlelt a Felügyelet az Egyesületnél, amely indokolta a közelmúltban szankciókat tartalmazó határozat kiadását az intézménnyel szemben?
A Felügyelet 2009. szeptember 14. és október 9. között átfogó vizsgálatot folytatott az Egyesületnél, ahol súlyos hiányosságokat és jogszabálysértéseket tárt fel. Ezek közül kiemelkedik, hogy a Dimenzió Egyesület negyedéves adatszolgáltatásában szándékosan alulbecsült biztosítástechnikai tartalékokat jelentett, s ez által elfedte a 2009. első negyedévében fennálló szavatolótőke-hiányt. Emellett egyoldalúan, visszamenőleges hatállyal, a biztosítottak hátrányára módosította szerződési feltételeit, többek között a többlethozam-visszajuttatás tekintetében. Ezek olyan súlyos szabálytalanságok, hogy a Felügyelet kénytelenek volt kezdeményezni az elnökség, az első számú vezető (egyben jogtanácsos) és a számviteli rendért felelős vezető felmentését.
Oktatott pénzügyek
2010. március 11. csütörtök, 20:09
A Magyar Nemzeti Bank - a Diákhitel Központ, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) támogatásával - negyedik alkalommal, 2010-ben is elkészítette rövid tájékoztató füzetét, amely március közepéig eljut az ország valamennyi, mintegy 1200 középiskolájába. Ebben az évben a tájékoztató kiadványt közel 139 ezer 11. évfolyamos diák kapja meg.
Bankok burkolt áremelése ellen harcolna a PSZÁF
2010. március 11. csütörtök, 20:03
A bankok olyan egyszeri költségeket számítanak fel, ami önmagában akkora plusz terhet rak az adós vállára, hogy azt már végképp nem tudja törleszteni - fogalmazott Farkas Ádám.
A PSZÁF megpróbál fellépni az ellen, hogy a hitel átütemezése ne burkolt áremelést jelentsen a szereplők számára - mondta el.
PSZÁF-jóváhagyás Járaiék biztosítójának
2010. március 11. csütörtök, 20:00
A tavaly szeptemberi határozatban a felügyelet kötelezte a biztosítót arra, hogy a biztosítottak érdekei védelmében készítsen hároméves időtartamra terjedő - a végrehajtandó feladatokat megjelölő, azokhoz felelősöket és határidőket rendelő, megfelelő ütemezéssel rendelkező - pénzügyi helyreállítási tervet és azt a PSZÁF részére nyújtsa be.
A terv elkészítésére 90 napot kapott a biztosító, amit a felügyelet meghosszabbított.
A mostani, a pénzügyi helyreállítási tervet jóvá hagyó határozat arra kötelezi a biztosítót, hogy havonta részletesen - dokumentumokkal, elemzésekkel alátámasztottan - számoljon be a pénzügyi helyreállítási tervben feltüntetett feladatok teljesítéséről, valamint a havi időtávra lebontott tervben meghatározott célok időarányos teljesítéséről.
5. oldal / 5
«ElsőElőző12345KövetkezőUtolsó»Idézetek
„A második felvonás csak most kezdődik, amikor a pénzpiacok kezdik elveszíteni bizalmukat a szuverén adósságlevelekben.” Soros György |
Ki olvas minket
Tőzsdemutatók
Cimkefelhő
válság pénzügyi felügyelet pszáf magyar európai bankrendszer egészségpénztár hitelintézet biztosító gazdasági 2009 2010 bank infláció banki magatartási kódex unicredit bank budapest bank kormány állam befektetési magyarországi március euró budapest 2008 magyarország dimenzió adatszolgáltatás egyesület küldöttgyűlés

