Takarékszövetkezet
Síkraszállnak a helyhatóságokért a takarékok
2010. szeptember 07. kedd, 11:06
Ősszel erős akvizíciót folytatunk az önkormányzati számlavezetésekért - tájékoztatott az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója, Varga Antal.
Mint kifejtette: a takarékok, és az önkormányzatok üzleti kapcsolatát több okból is szorosabbra igyekszik fűzni a szektor, egyebek mellett azért, hogy a vidéki pénzügyi szolgáltatói szerep mindinkább kiteljesedhessen ezen a vonalon is. Kimutatható, hogy ahol a helyi takarékfiókba tevődik át az önkormányzati számlavezetés, ott jelentősen megnő a lakossági betétállomány és a fiók pénzforgalma.
Ez az önkormányzati adóbevétel növekedését eredményezi, valamint a helyi pénzügyi teljesítés miatt nő a pénzforgalom gyorsasága, tehát az önkormányzat és a helyi takarék együttműködésének szinergiahatása értelemszerűen kimutatható - magyarázta Varga.
Takarékok más utakon
2010. május 13. csütörtök, 14:33
Stratégiai együttműködést kötött hat takarékszövetkezet és a DRB Dél-dunántúli Regionális Bank Zrt., s egyben megalapították a Regionális Pénzintézetek Intézményvédelmi Alapját (Repiva) - hangzott el az érintettek által megrendezett tegnapi sajtótájékoztatón. Az új, közös stratégia kialakításában, illetve megvalósításában a Buda-Cash Brókerház Zrt. tulajdonosi és partneri köre is aktívan részt vesz, ám maga a társaság nem képviselteti magát tulajdonosként egyik érintett pénzügyi szolgáltatóban sem.
Az együttműködés hosszabb távú célja, hogy az ország területén regionális kisbankokat hozzanak létre, egyenként ötven- hetven milliárd forintos mérlegfőösszeggel és kettő-négy milliárdos alaptőkével. Lakatos László, a Repiva elnöke hangsúlyozta: az együttműködés valódi kockázatközösségen, hasonló hosszú távú üzleti érdekeken, valamint szakmai összefogáson alapul. Ami az új stratégia tartalmát illeti, Lakatos László szerint egy alternatív, korszerű, hosszú távon életképes üzleti modellt kívánnak megvalósítani a magyarországi piacon.
Idézetek
„A sértődés nem üzleti fogalom; az országgyűlés rábólintott a különadóra, tehát a bankok be fogják fizetni a pluszterhet.” Erdei TamásMagyar Bankszövetség elnöke |

